Runovići
| Runovići | |
| Közigazgatás | |
| Ország |  Horvátország |
| Megye | Split-Dalmácia |
| Község | Runovići |
| Jogállás | község |
| Polgármester | Josip Lešina |
| Irányítószám | 21261 |
| Körzethívószám | (+385) 21 |
| Népesség | |
| Teljes népesség | 1968 fő (2021. aug. 31.)[1] |
| Földrajzi adatok | |
| Időzóna | CET, UTC+1 |
| Elhelyezkedése | |
 | |
 é. sz. 43° 23′, k. h. 17° 13′43.383333°N 17.216667°EKoordináták: é. sz. 43° 23′, k. h. 17° 13′43.383333°N 17.216667°E | |
| Runovići weboldala | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Runovići témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Runovići község Horvátországban Split-Dalmácia megyében.
Fekvése
[szerkesztés]Splittől légvonalban 66, közúton 91 km-re keletre, Makarskától légvonalban 20, közúton 43 km-re északkeletre, a dalmát Zagora területén, Imotska krajina középső részén, Imotskitól 10 km-re délre fekszik. A község települései az Imotski-mező déli peremén sorakoznak, előterükben kanyarog a Vrljika-folyó, hogy aztán a mező végén egy víznyelőben tűnjön majd el. Később Tihaljinánál aztán újra kibukkan a hegy alól vízesésekkel immár más néven zubogva le a Neretva völgyébe. A község éghajlata mediterrán, a telek enyhék és csapadékosak, a nyarak pedig forrók és szárazak.
A község települései
[szerkesztés]Közigazgatásilag Podosoje, Runović és Slivno települések tartoznak hozzá.
Története
[szerkesztés]Runovići területe már a történelem előtti időkben is lakott volt. A térség első ismert népe az illírek egyik törzse a dalmátok voltak. Ezt igazolják az ókorból fennmaradt halomsírok és várak maradványai, melyekből a község területén több is található. Ilyenek a Liskovacon és Slivno határában a Gradina nevű magaslaton található történelem előtti várromok, valamint a mračaji, mrkonjići és sebišnai halomsírok. A rómaiak csak az 1. század elejére tudták véglegesen meghódítani a térséget. Runovići helyén feküdt a római korban Ad Novae. Itt haladt át a Salonából Ad Novaen keresztül Narona irányába menő római út. A római uralom egészen 481-ig tartott, amikor Odoaker germán hadai foglalták el Dalmáciát.
493-ban a keleti gótok lerázva Odoaker uralmát, fennhatóságuk alatt egyesítették Dalmáciát és a Drávától félre eső pannon területeket, melynek fővárosa Salona volt. Imotska krajina 535-ig maradt keleti gót uralom alatt, amikor I. Justinianus császár a Keletrómai Birodalom részévé tette. 6. század második felében a területet elfoglalták az avarok és szláv segédnépeik. A középkori horvát állam közigazgatásában ez a terület Fehér-Horvátországhoz, azon belül az Imoti zsupánsághoz tartozott. A török 1463-ban meghódította a közeli Boszniát, majd 1493-re már ez a terület is uralmuk alá került. A török uralom idején a Hercegovaci szandzsákban az Imotski náhije területéhez tartozott. A velencei-török háborúk idején megmaradt lakossága nagyrészt a biztonságosabb tengermellékre menekült. Az 1699-es karlócai béke még török kézen hagyta.
Végleges felszabadulása csak az újabb velencei-török háborút lezáró pozsareváci békével 1718-ban történt meg. Ezután a Velencei Köztársaság fennhatósága alá tartozott. A velencei uralom kezdetén lakosságát újratelepítették. Kezdetben a podbabljei plébániához tartozott, majd 1762-ben Blašković püspök megalapította az önálló runovići plébániát, melynek a szomszédos Zmijavci is a része lett. A lakosság mezőgazdaságból és állattartásból élt, de gyakran pusztított éhínség is. A velencei uralomnak 1797-ben vége szakadt és osztrák csapatok vonultak be Dalmáciába. 1806-ban az osztrákokat legyőző franciák uralma alá került, de Napóleon lipcsei veresége után 1813-ban újra az osztrákoké lett. 1869-ben felépült az új plébániatemplom. A községnek 1857-ben 2087, 1910-ben 5134 lakosa volt. A 20. század elejére a megélhetés fő forrását a szőlő- és dohánytermesztés, valamint a kukorica adta. Emellett sokan jártak Hercegovinába dolgozni, Szlavóniába pedig tanulni.
1918-ban az új szerb-horvát-szlovén állam, majd később Jugoszlávia része lett. 1941 áprilisában a Független Horvát Állam része, majd 1943. szeptemberétől 1944 októberéig német megszállás alatt volt. A háború után a szocialista Jugoszláviához került. Az 1960-as és 1970-es években felerősödött a tengerentúlra, főként Amerikába való kivándorlás üteme. Ekkor már sokan jártak dolgozni Nyugat-Európába, főként Németországba is. A község 1991 óta a független Horvátországhoz tartozik. A délszláv háború harcaiban a községből 11 fiatal áldozta életét. 2011-ben a községnek 2416 lakosa volt.
Lakosság
[szerkesztés]| Lakosság változása[2][3] | |||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1857 | 1869 | 1880 | 1890 | 1900 | 1910 | 1921 | 1931 | 1948 | 1953 | 1961 | 1971 | 1981 | 1991 | 2001 | 2011 |
| 2.087 | 3.073 | 2.988 | 3.482 | 4.207 | 5.134 | 5.130 | 4.229 | 4.531 | 4.764 | 4.603 | 4.638 | 3.718 | 3.497 | 2.643 | 2.416 |
Nevezetességei
[szerkesztés]- Kármelhegyi boldogasszony tiszteletére szentelt római katolikus plébániatemploma, ahogyan az a bejárat felett is olvasható 1869-ben épült. Homlokzatán a bejárat felett kőkereszt, az oromzaton pedig pengefalú harangtorony található, benne három haranggal. Az egyhajós épület hosszúsága 31, szélessége 10 méter. Három alkalommal is földrengés sújtotta. Először 1923. március 15-én, másodszor pedig 1942. december 29-én. Ezután falait vasalással erősítették meg. A harmadik földrengés 1962. január 7-én következett be, mely után a súlyosan sérült templomot Ante Barać tervei szerint építették újjá. Az apszist betonnal és kövekkel falazták újra, a falakat vasbeton koszorúval és betongerendákkal erősítették meg. A templom három oltára a 20. század első felében készült. A carrarai márványból faragott főoltár a spliti Bilinić cég munkája. Ugyancsak márványból készült 1912-ben az északi mellékoltár, mely a Kármelhegyi boldogasszony tiszteletére van felszentelve. A déli mellékoltár fából faragott tiroli munka, Szent Mihály tiszteletére van szentelve. Az új liturgikus teret a szembemiséző oltárral 1976-ban alakították ki. 1999-ben építették az épülettől kissé távolabb álló, 26 és fél méter magas vasbeton, kővel burkolt piramis záródású harangtornyot. 2003-ban a szembemiséző oltárt új, portugál márványból készített oltárra cserélték át, mely Kuzma Kovačić szobrászművész munkája. Ekkor helyezték el a keresztút bronz domborműveit, 14 helyi család ajándékát, Marija Ujević szobrászművész munkáit.
- Ad Novae római város maradványai a plébániatemplom feletti területen rejtőznek a föld alatt. Sajnos e területet régészek még nem tárták fel, de az idők folyamán főként a földművelés során már számos tárgy került elő innen. A numizmatikai leletek a múzeumok gyűjteményeibe kerültek. Az imotski kolostor gyűjteményében található egy sírkő, egy olyan katona sírköve aki Novaén szolgált. A római legio szimbólumát, egy kiterjesztett szárnyú sast 1888-ban találták meg Runovićon. A lelet a szakemberek szerint a 2. századból származik. A települést a korabeli források 194-ben említik először. Ad Novae az Imotski-mező akkori legnagyobb települése volt, határa valószínűleg egészen a mai Kamenmostig nyúlt, ahol a római út átvezett a Vrljikán. Ad Novaet utak kötötték össze a környező nagyobb településekkel, a mai Metković közelében feküdt Naronával, a Trilj helyén épített Tiluriummal és a mai Solin melletti Salonával. Novae városát az 532-es salonai zsinat irataiban még említik, ez egyben a római település utolsó említése. Valószínűleg a 6. század második felében betörő avarok pusztították el.
- A község területén több történelem előtti halomsír található. Halomsírok vannak runovići Sebišinán a Vodanović-Kovač-ház mellett, Bukina Glavicánál a Škorina Doca nevű helyen, Ljubičica Ogradán, Mračaj településrész alatt, a slivnoi Mrkonjićnál, Marinović és Prgomet között, Grepnél a Ravlić-ház alatt. Rajtuk kívül a községben számos egyedülálló ókori eredetű sír került elő. Nagyobb temető maradványai találhatók a slivnoi Mrkonjićnál a Grobnik nevű helyen, ahol a halomsír mellett 9 ókori síremlék és 20 sírkőlap került elő. Odébb az út bal oldalán 2 szarkofágot, 23 síremléket és 20 sírkőlapot találtak.
- Ókori vármaradványok találhatók a Bukina Glavicán, Slivno területén a Gradina nevű magaslaton és Podosojén a Liskovac nevű településrészen.
Gazdaság
[szerkesztés]A helyi gazdaság kevéssé fejlett, a lakosság fő megélhetési forrása hagyományosan a mezőgazdaság, a fiatalok azonban már főként a távolabbi nagyobb városokban keresnek munkát. Sok embert foglalkoztat a donji proložaci székhelyű Imota nevű borászati cég, ahova sokan értékesítik saját, jó minőségű szőlőjüket. Runovićon működik a Mijukić Prom nevű hússzárító cég, mely a legjobb minőségű szárított sonkát készíti Dalmáciában. A közeli Mračaj-hegyen szőlőt termesztenek és a falusi turizmust szeretnék tovább fejleszteni.
Oktatás
[szerkesztés]Runović településen alapiskola működik. Az iskola 1937-ben nyitotta meg kapuit.
Sport
[szerkesztés]A település labdarúgóklubja a „Mračaj”, ahonnan több tehetséges horvát labdarúgó is kikerült. Az utóbbi időben a helyi kajakosok klubja is szép eredményeket ért el.
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Popis stanovništva, kućanstava i stanova 2021. – stanovništvo prema starosti i spolu po naseljima. Horvát Statisztikai Hivatal, 2022. szeptember 22.
- ↑ - Republika Hrvatska - Državni zavod za statistiku: Naselja i stanovništvo Republike Hrvatske 1857.-2001.
- ↑ https://www.dzs.hr/Hrv_Eng/publication/2011/SI-1441.pdf
Források
[szerkesztés]- Runovići község hivatalos oldala (horvátul)
- A split-makarskai érsekség honlapja (horvátul)
További információk
[szerkesztés]- Prostorni plan uređenja općine Runovići – Runovići község rendezési terve.
- A Mijukić Prom cég honlapja (horvátul)
