VII. Piusz pápa
Ez a szócikk nem tünteti fel a független forrásokat, amelyeket felhasználtak a készítése során. Emiatt nem tudjuk közvetlenül ellenőrizni, hogy a szócikkben szereplő állítások helytállóak-e. Segíts megbízható forrásokat találni az állításokhoz! Lásd még: A Wikipédia nem az első közlés helye. |
VII. Piusz pápa | |||||
a katolikus egyház vezetője | |||||
Jacques-Louis David festménye (1805) | |||||
Eredeti neve | Barnaba Niccolò Maria Luigi Chiaramonti | ||||
Született | 1742. augusztus 14. Cesena | ||||
Megválasztása | 1800. március 14. | ||||
Beiktatása | 1800. március 21. | ||||
Pontifikátusának vége | 1823. augusztus 20. | ||||
Elhunyt | 1823. augusztus 20. (81 évesen) Róma | ||||
VII. Piusz pápa aláírása | |||||
A Wikimédia Commons tartalmaz VII. Piusz pápa témájú médiaállományokat. |
VII. Piusz (Pius) pápa (Cesena, 1742. augusztus 14. – Róma, 1823. augusztus 20.) a 251. pápa 1800-tól haláláig.
Élete
[szerkesztés]Családi néven Luigi Barnaba Chiaramonti, gróf. 1758-ban a Benedek-rendiek szerzetébe lépett, 1775-ben apát, Imola püspöke, 1785-ben bíboros lett. Pápává a Giuseppe Albani bíboros által Velencébe összehívott konklávéban választották meg 1800. március 14-én, ezután bevonult a franciák által otthagyott Rómába. A francia forradalom legyőzése után Napoléon Bonaparte tábornok, a köztársaság első konzulja konkordátumot kötött vele 1801-ben, amelynek értelmében a katolikus vallást visszaállították és az egyházmegyék új felosztását megerősítették.
1804. december 2-án a pápa Párizsban császárrá kente fel Napóleont; de a szertartás alatt Napóleon maga tette fejére a császári koronát. Később a pápa nem akarta megsemmisíteni a császár öccsének, Jérôme-nak házasságát, amelyet egy ír-amerikai protestáns nővel, Elizabeth Pattersonnal kötött, és vonakodott védő- és támadó-szövetségre lépni a császárral, ezért Napóleon megszállta a pápai állam területét, majd magát Rómát is. A pápa 1809. június 11-én kiközösítéssel válaszolt, mire Napóleon Étienne Radet tábornok által elfogatta és Savonába vitette, a pápai államot pedig 1810. február 2-án kelt határozattal a francia birodalomba bekebelezte. A császár a fogoly pápának új konkordátumot ajánlott, hogy államfői jogairól mondjon le, Párizsba tegye át székhelyét és hogy tőle fizetést fogadjon el. A pápa az ajánlatokat visszautasította, mire Fontainebleau-ba hurcolták. Itt egy színleg ideiglenes konkordátumot írattak vele alá, de megtudván a pápa, hogy ez állandó intézkedés akar lenni, visszavonta.
A lipcsei csatavesztés után, 1814. január 23-án Napóleon szabadon bocsátotta a pápát, aki a nép örömujjongása közt vonult be Rómába. Amikor Napóleon ismét kezeibe ragadta a hatalmat, Joachim Murat marsall betört a pápai állam területére. Piusz Genovába menekült, de Napóleon és Murat bukása után visszatérhetett és haláláig békében kormányozhatta az egyházat. Ő állította vissza a jezsuita rendet.[1]
Művei
[szerkesztés]- Documenta Catholica Omnia (latin nyelven). (Hozzáférés: 2011. december 6.)
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ V. ö. Storia del pontificato di Pio VII. (Velence, 1815).
Források
[szerkesztés]- Pius. In A Pallas nagy lexikona. Szerk. Bokor József. Budapest: Arcanum – FolioNET. 1998. ISBN 963 85923 2 X
Előző pápa: VI. Piusz |
Következő pápa: XII. Leó |