Ugrás a tartalomhoz

Kelemen Kristóf (dramaturg)

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Kelemen Kristóf
Született1990január 4. (34 éves)
Pécs
Állampolgárságamagyar
Nemzetiségemagyar
Foglalkozásadramaturg, rendező
IskoláiSzínház- és Filmművészeti Egyetem

SablonWikidataSegítség

Kelemen Kristóf (Pécs, 1990. január 4. –) Junior Prima-díjas magyar színházi rendező, író, dramaturg.

Életpályája

[szerkesztés]

Gimnáziumi tanulmányai után két évig a Pécsi Tudományegyetem magyar szakán tanult. 2010–2015 között a Színház- és Filmművészeti Egyetem dramaturg szakos hallgatója volt, Forgách András és Radnai Annamária osztályában.[1] Közben ösztöndíjasként Münchenben tanult és dolgozott több alkalommal.[2] 2016-tól a Radnóti Színház dramaturgja.[3][4][5][6] 2016–2020 között a Színház- és Filmművészeti Egyetem doktori iskolájában tanult, ahol PhD fokozatot szerzett.[7]

Számos feladatkörben kipróbálta magát: független és kőszínházi előadások rendezőjeként és írójaként, lecture performance-ok előadójaként, együttműködésben születő projektek alkotójaként. Az előadásai formailag és műfajilag is különböznek. A munkái kutatásokon alapulnak, és jelenkori társadalmi és politikai kérdéseket járnak körül, miközben kevésbé látható történelmi momentumokat tematizálnak. Előadásaival számos nemzetközi fesztiválon szerepelt.[8]

Díjai és kitüntetései

[szerkesztés]

Rendezései

[szerkesztés]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. https://szfe.hu, SZFE-: Színház- és Filmművészeti Egyetem | Kelemen Kristóf (hu-HU nyelven). (Hozzáférés: 2020. szeptember 27.)
  2. Kelemen Kristóf: „A határok feszegethetők, csak kreativitás szükséges hozzá” (magyar nyelven). Papageno, 2019. március 9. (Hozzáférés: 2020. szeptember 27.)
  3. Esztrád Színház – KELEMEN KRISTÓF (hu-HU nyelven). Esztrád Színház. [2021. február 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. szeptember 27.)
  4. „NEM VOLT MIBE BELEKÉNYELMESEDNEM” / Interjú Kelemen Kristóffal (angol nyelven). Revizor. (Hozzáférés: 2020. szeptember 27.)
  5. Kelemen Kristóf (magyar nyelven). Radnóti Színház. (Hozzáférés: 2020. szeptember 27.)
  6. Kelemen Kristóf: Továbbíródó szöveg (magyar nyelven). Litera – az irodalmi portál. (Hozzáférés: 2020. szeptember 27.)
  7. Kelemen Kristóf – ODT hallgatói adatlap. doktori.hu. (Hozzáférés: 2020. szeptember 27.)
  8. Kelemen Kristóf. kristofkelemen.com. (Hozzáférés: 2024. január 29.)
  9. Index: Hat fiatal művész vehette át a színház- és filmművészeti Junior Prima Díjat (magyar nyelven). index.hu, 2020. szeptember 22. (Hozzáférés: 2020. szeptember 27.)
  10. Kelemen Kristóf Junior Prima díjazott. (Hozzáférés: 2020. szeptember 27.)
  11. Papageno: Kelemen Kristóf dramaturg kapta idén a Bécsy-díjat (magyar nyelven). Papageno, 2020. augusztus 28. (Hozzáférés: 2024. január 29.)
  12. Attila, Varga: Kiosztották a színikritikusok céhének díjait (magyar nyelven). index.hu, 2019. szeptember 22. (Hozzáférés: 2024. január 29.)
  13. Kortárs Magyar Dráma-díj 2019. www.criticailapok.hu. (Hozzáférés: 2024. január 29.)
  14. A 2018-as THEALTER fesztivál díjazottjai. (Hozzáférés: 2024. január 29.)
  15. Gergely, Nagy: Attól még nem lesz egy szoborból művészet, hogy kiteszik az utcára (magyar nyelven). Qubit, 2023. október 20. (Hozzáférés: 2024. január 29.)
  16. admin: Szeánsz - Bemutatkozik Kelemen Kristóf dokumentarista VR-installációja (magyar nyelven). Színház.online, 2023. szeptember 4. (Hozzáférés: 2024. január 29.)
  17. Örkény István Színház - A nemzet özvegye (magyar nyelven). www.orkenyszinhaz.hu. (Hozzáférés: 2024. január 29.)
  18. VAD NYOMOZÓK (magyar nyelven). Radnóti Színház. (Hozzáférés: 2024. január 29.)
  19. Kelemen Kristóf: NIKÉ, szabadságunk szobra (hu-HU nyelven). trafo.hu. (Hozzáférés: 2024. január 29.)
  20. Nagy Klára: Mutyi. szinhaz.net, 2019. február 25. (Hozzáférés: 2024. január 29.)
  21. Kelemen Kristóf: Megfigyelők (hu-HU nyelven). trafo.hu. (Hozzáférés: 2024. január 29.)
  22. hungarianacacia: HUNGARIAN ACACIA. post-fact documentary theater. (Hozzáférés: 2024. január 29.)
  23. Andrea, Tompa: Kelemen Kristóf: Miközben ezt a címet olvassák, mi magukról beszélünk (magyar nyelven). Magyarnarancs.hu, 2016. július 2. (Hozzáférés: 2024. január 29.)
  24. Fogy a város: igaz történetek alapján készült színházi darab a pécsiek elvándorlásáról (hungarian nyelven). Pécsi Újság. (Hozzáférés: 2024. január 29.)
  25. Mi az út? (magyar nyelven). ES.hu. (Hozzáférés: 2024. január 29.)

Források

[szerkesztés]