Gideon Mantell
| Gideon Mantell | |
 | |
| Életrajzi adatok | |
| Született | 1790. február 3. Lewes, Sussex  GBR |
| Elhunyt | 1852. november 10. (62 évesen) London GBR |
| Sírhely | West Norwood Cemetery |
| Ismeretes mint | Az Iguanodon és a Hylaeosaurus felfedezője |
| Házastárs | Mary Ann Mantell |
| Szülei | Thomas Mantell |
| Gyermekek | Walter Mantell |
| Iskolái | Royal College of Surgeons of England |
| Iskolái | |
| Felsőoktatási intézmény | Royal College of Surgeons (Királyi Sebészeti Akadémia) |
| Pályafutása | |
| Szakterület | geológia, őslénytan |
| Munkahelyek | |
| Más munkahelyek | Királyi Tüzérségi Kórház |
| Szakmai kitüntetések | |
| |
| Hatással volt | Richard Owen |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Gideon Mantell témájú médiaállományokat. | |
Gideon Algernon Mantell (1790. február 3. – 1852. november 10.) angol szülészorvos, geológus és őslénykutató. Az egyik legelső dinoszaurusz fosszília felfedezőjeként ismert, melyet az Iguanodon fogaiként azonosított.
Korai évek és orvosi karrier
[szerkesztés]A Sussex megyei Lewesben született, a cipész Thomas Mantell[1] és Sarah Austen[2] ötödik gyermekeként. Egy, a St. Mary's Lane-en álló kis villaházban nőtt fel két nővérével és négy bátyjával. Már fiatalon érdeklődést mutatott a geológia iránt. Átkutatta a környező területek üregeit és kőfejtőit, ahol ammoniteszeket, halcsontokat, korallokat, tengeri sünök héjait és más kihalt állatok maradványait fedezte fel.[1] A Mantell gyerekek nem tanultak a helyi gimnáziumokban, mivel az idősebb Mantell a metodista egyház követője volt, és a 12 ingyenes iskolát az anglikán hitűek számára tartották fenn. Ennek eredményeként Gideon egy lányiskolába járt a St. Mary's Lane-en, és egy idős hölgytől tanult meg írni és olvasni. Tanárnője halála után Mantell John Buttonnál, a radikális filozófiát követő Whig párt egyik tagjánál tanult tovább, aki Mantell apjáéhoz hasonló politikai nézeteket vallott.[1] Két évet töltött el Buttonnal, majd magántanulóként nagybátyjához egy baptista miniszterhez került Swindownba.
Mantell 15 éves korában tért vissza Lewesbe, ahol a Whig párti egyik vezetőjének közbenjárására, tanoncként öt évre egy James Moore nevű helyi sebész mellé került,[1] aki gondoskodott Mantell elszállásolásáról, étkeztetéséről és orvosi ellátásáról. Az időszak kezdetén orvosi ampullákat tisztított, és gyógyszerek kiválogatásával és elrendezésével foglalkozott. Rövidesen megtanulta, hogyan kell tablettákat és más orvosságokat készíteni. Ő kezelte Moore gyógyszereit, kezelte a kimutatásokat, számlákat írt, valamint fogakat húzott.[2] 1807. július 11-én Thomas Mantell 57 éves korában elhunyt.[2] Örökségül pénzt hagyott a fiára, hogy folytathassa a tanulást.[1] Gideon a tanoncévek vége felé előbbre akarta hozni az orvosi tanulmányait. Az emberi anatómiát kezdte tanulmányozni, és újonnan szerzett tudását nagy mértékben kiegészítette a The Anatomy of the Bones, and the Circulation of Blood (A csontok anatómiája és a vér keringése) című könyvvel, ami sok részletes ábrát tartalmaz a magzati és a felnőtt csontváz különféle részeiről.[2] Hamarosan megkezdte hivatalos orvosi tanulmányait Londonban. Diplomáját a Királyi Sebészeti Akadémián (Royal College of Surgeons) szerezte meg, 1811-ben.[2] Négy nappal később bizonyítványt kapott a Helybéli Asszonyok Szülészeti Egyletétől (Lying-in Charity for Married Women at Their Own Habitations), ami lehetővé tette a számára, hogy praktizálni kezdjen a szülészeten.
Visszatért Lewesbe és azonnal kapcsolatba lépett korábbi tanárával, James Moore-ral. A kolera, a tífusz és a himlő-járványok elérkeztével Mantell rendkívül elfoglalttá vált, naponta több mint 50 pácienst kellett ellátnia, emellett pedig évente 2–300 gyermek születésénél segédkezett.[1] Későbbi visszaemlékezései alapján „egymást követő hat vagy hét éjszakán” át is fent kellett maradnia, hogy ellássa megszaporodott orvosi kötelezettségeit. Éves bevételei eközben 250-ról 750 fontra emelkedtek-[2] Bár vidéki orvosi praxisa túlságosan elfoglalttá tette, kevés szabadidejében mégis megpróbált időt szakítani a szenvedélyére, a geológiára, gyakran azzal töltve a kora reggeli órákat, hogy beazonosíthassa a Hamsey területén levő márgabányákból előkerült fosszíliákat.[1] 1813-ban Mantell levelezni kezdett egy fosszilis csigák katalogizálásával foglalkozó természettudóssal, James Sowerbyvel, akinek számos csigaházat küldött át. Hálából Mantell tökéletes példányaiért, Sowerby az egyik fajnak az Ammonites mantelli[2] nevet adta. December 7-én a Londoni Linné Társaság (Linnean Society of London) tagjává választották. Két évvel később megjelentette első cikkét a Lewes környékén talált fosszíliák jellemzőiről.[2]
1816-ban feleségül vette Mary Ann Woodhouse-t, egy három évvel korábban elhunyt páciensének 20 éves lányát. Mivel a lány még nem múlt el 21 éves, az angol törvények értelmében kiskorúnak számított, így édesanyja hozzájárulását kellett kérnie, és hatósági engedélyért folyamodnia, hogy hozzámehessen Mantellhez. Miután megkapta a hozzájárulást és megszerezte az engedélyt, május 4-én házasságot kötöttek a St. Marylebone templomban.[2] Mantell még ebben az évben megkezdte saját orvosi praxisát a Királyi Tüzérségi Kórházban (Royal Artillery Hospital) a Lewesben található Ringmerben.
Geológiai kutatás
[szerkesztés]
Mary Ann Lyme Regisben, Dorset megyében tett szenzációs óriás krokodilra emlékeztető (a későbbiekben ichthyosaurusként azonosított) állatfosszília felfedezése arra inspirálta, hogy szenvedélyesen érdeklődni kezdjen a környékén található állati és növényi kövületek kutatása iránt. A dél-angliai krétaformációhoz tartozó sussexi „The Weald” néven ismert terület mészkőrétegéből tengeri eredetű, késő kréta időszaki fosszíliák kerültek elő. Mantell 1819-től kezdve a Cuckfield közelében levő Whitemans Greenben kezdett fosszíliákat gyűjteni egy kőfejtőben, ami a korábbi lelőhelyekkel ellentétben kréta időszaki szárazföldi és édesvízi ökoszisztémák maradványait tartalmazta. A lelőhelyről, melyet egy történelmi erdős terület után, „Tilgate erdei rétegnek” (Strata of Tilgate Forest) nevezett el, a későbbiekben kiderült, hogy a kora kréta időszakhoz tartozott.
1820-tól több nagy méretű csontra bukkant Cuckfieldben, nagyobbakra, mint amekkorákat William Buckland talált az Oxfordshire megyei Stonesfieldben. 1822-ben, nem sokkal első (The Fossils of South Downs = A South Down-i fosszíliák című) könyve befejezése előtt, a felesége több nagy méretű fogat talált (egyes történészek szerint valójában ő maga bukkant a kövületekre), melyeket nem tudott azonosítani. 1821-ben egy új könyvet készült írni Sussex geológiájáról, ami rövid időn belül sikert hozott a számára. A kétszáz előjegyző között IV. György is küldött egy levelet carltoni rezidenciájáról, mely szerint „Őfelsége elrendeli, hogy a neve kerüljön az előjegyzési lista elejére, négy példánnyal.”.
Nem tudni, honnan tudott a király Mantellről, de Mantel válasza ismertté vált. A felélénkült és felbátorított Mantell megmutatta a fogakat más tudósoknak is, de ők cáfolták, hogy egy halhoz vagy emlőshöz tartozna, továbbá úgy vélték, hogy a többi Tilgate erdei fosszíliánál újabb rétegből származhat. A kiváló francia anatómus Georges Cuvier a fogakat egy orrszarvú maradványaként azonosította.
Charles Lyell szerint azonban Cuvier egy késő esti parti után vizsgálta meg a tárgyat, és miután másnap reggel felébredt, már kételkedett az elemzése helyességében. „Másnap reggel azt mondta nekem, biztos benne, hogy ez valami egész más lehet.” A véleménye megváltozása azonban különös módon mégsem jutott el Angliába, ahol Mantell nevetség tárgyává vált a „tévedése” miatt. Mantell azonban továbbra is úgy gondolta, hogy a tárgy a mezozoikumból származik, végül pedig felismerte, hogy a fogak hasonlítanak az iguana gyíkok fogaira, bár azoknál hússzor nagyobbak. Becslése szerint az egykori tulajdonosuk legalább 18 méter hosszú lehetett.
Elismerés
[szerkesztés]
A sziklaképződmények alapos tanulmányozása után is hiába próbálta bebizonyítani, hogy a fosszíliák a mezozoikumi régtegből valók. Híres vitájuk során William Buckland azt állította, hogy a fogak egy haltól vagy egy harmadidőszakban élt orrszarvútól származnak.
Mikor bebizonyosodott, hogy Mantellnek volt igaza, már csak az volt a kérdés, hogyan nevezze el az új hüllőt. Először az Iguana-saurus nevet szánta neki, de kapott egy levelet William Daniel Conybeare-től, aki ezt írta: „Az hogy felfedezte az iguana és a fosszilis fogak közti hasonlóságot nagyon érdekes, az indítványozott név azonban nem igazán felel meg, mivel ugyanúgy használható a ma élő iguana megnevezésére is. Az Iguanoides vagy az Iguanodon jobb lenne.” Mantell megszívlelte a tanácsot és a lénynek az Iguanodon nevet adta.
Évekkel később Mantell elegendő fosszilis bizonyítékot gyűjtött annak bemutatására, hogy a dinoszauruszok mellső lábai sokkal rövidebbek voltak a hátsóknál, ami bizonyítja, hogy a felépítésük eltért az emlősökétől ahogy azt Sir Richard Owen állította. Mantell igyekezett bebizonyítani, hogy a megkövült csigolyák, melyeket Owen egy sor különböző faj részének tulajdonított, mind az Iguanodonhoz tartoztak. Továbbá elnevezett egy új dinoszaurusznemet, a Hylaeosaurust és ennek eredményeként az őshüllők szakértőjévé vált.
Késői évek
[szerkesztés]1833-ban Mantell átköltözött Brightonba, viszont az orvosi praxisa a terhére volt. A nyomor szélére került, de a városi tanács úgy döntött, hogy a házát azonnal múzeummá alakítják. A brightoni múzeum ötlete azonban elbukott, mivel Mantell nem volt hajlandó belépődíjat fizetni. 1838-ban a teljesen elszegényedett Mantell felajánlotta, hogy 5 000 fontért a teljes gyűjteményét eladja a British Museumnak, amely lealkudta az összeget 4 000 fontra. Mantell ezután a dél-londoni Clapham Commonba költözött, ahol orvosként dolgozott.
1839-ben elhagyta a felesége, Mary Mantell, a rá következő évben pedig fia, Walter kivándorolt Új-Zélandra. Walter a későbbiekben nagy jelentőségű fosszíliákat küldött haza az apjának. 1840-ben Hannah, Gideon és Mary lánya elhunyt.
1841-ben Mantell Clapham Commonnál egy tragikus szekérbaleset áldozatává vált, mely során leesett az üléséről és miután beleakadt a járműbe, az maga után húzta a földön. Mantell gerincsérülést szenvedett, ami teljesen legyengítette és tartós fájdalmat okozott a számára. Hajlott kora, bénultsága és állandó fájdalmai ellenére folytatta a megkövült hüllők utáni kutatást, és haláláig számos tudományos cikket és könyvet jelentetett meg. 1844-ben Pimlico-ba költözött, ahol 1845-től rászokott az ópiumra, amit fájdalomcsillapítóként használt.
Halál és örökség
[szerkesztés]1852-ben Mantell túladagolta az ópiumot, amitől kómába esett. Még aznap délután elhunyt. A boncolás során kiderült, hogy skoliózistól szenvedett. Régi ellenfele, Richard Owen megszerezte Mantell gerincének egy darabját, amit egy polcon helyezett el a Királyi Sebészeti Akadémia épületében. A tárgy egészen a második világháborúig ott maradt, majd elveszett, illetve feltehetően megsemmisült egy német bombázás során.
Mantell Clapham Common déli részén levő rendelőjéből fogászati rendelő lett.
2000-ben a cuckfieldi Whiteman's Greenben leleplezték a A Mantell Emlékművet (The Mantell Monument), amely Mantell felfedezésének, és őslénytani tudományos munkájának állít emléket. Az emlékmű azon a helyen áll, ahonnan előkerült az Iguanodon fosszíliája, amiről Mantell 1822-ben leírást készített. Mantellt a West Norwood Cemeteryben temették el egy Amon Henry Wildsnak tulajdonított szarkofágban, ami a másolata annak, amely Natakamani Ámon Templomában állt. (Az ammonitesz név véletlenül szintén az Amonból ered.)
Irodalom
[szerkesztés]- Dean, Dennis: Gideon Mantell and the Discovery of Dinosaurs. New York: Cambridge University Press, 1999
- Hartzog, Brooke: Iguanodon and Dr. Gideon Mantell. Cherry Hill, NJ: Rosen Group, 2001
Jegyzetek
[szerkesztés]Fordítás
[szerkesztés]- Ez a szócikk részben vagy egészben a Gideon Mantell című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Források
[szerkesztés]- McGowan, Christopher. The Dragon Seekers: How an Extraordinary Circle of Fossilists Discovered the Dinosaurs and Paved the Way for Darwin. Cambridge: Perseus Publishing (2001)
További információk
[szerkesztés]
- A History of Dinosaur Hunting and Reconstruction. (Hozzáférés: 2008. október 2.)
- NNDB. (Hozzáférés: 2008. október 2.)
- Gideon Mantell. (Hozzáférés: 2008. október 2.)
- Mantell and Wilds. [2011. május 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. október 2.)
