Ugrás a tartalomhoz

Európai bükk

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Európai bükk
Magányos bükkfa
Magányos bükkfa
Természetvédelmi státusz
Nem fenyegetett
      
Rendszertani besorolás
Ország: Növények (Plantae)
Törzs: Zárvatermők (Magnoliophyta)
Csoport: Valódi kétszikűek (Eudicots)
Csoport: Core eudicots
Csoport: Superrosidae
Csoport: Rosidae
Csoport: Eurosids I
Rend: Bükkfavirágúak (Fagales)
Család: Bükkfafélék (Fagaceae)
Nemzetség: Bükk (Fagus)
L.
Faj: F. sylvatica
Tudományos név
Fagus sylvatica
L.
Elterjedés
Hivatkozások
Wikifajok
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Európai bükk témájú rendszertani információt.

Commons
Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Európai bükk témájú médiaállományokat és Európai bükk témájú kategóriát.

Mátrai bükkös
Európai bükk gyökerek
Fagus sylvatica
Fagus sylvatica

Az európai bükk vagy közönséges bükk (Fagus sylvatica) a bükkfafélék (Fagaceae) családjának egy faja.

Elterjedése, élőhelye

[szerkesztés]

Holarktikus, azon belül jellemzően közép-európai faj; a Kelet-európai-síkság és a legészakibb részek kivételével egész Európában előfordul. A Magyar-középhegységben 600 m fölött erdőalkotó, többek közt a Gödöllői-dombság területén is él.[1] A Kárpátokban 400–1200 m között egyeduralkodó, vagy jegenyefenyővel és esetleg lucfenyővel elegyedve az úgynevezett kevert lombú erdők vezérfája.

Megjelenése, felépítése

[szerkesztés]

40 m magasra is megnövő, egyenes, hengeres törzsű fa. Koronája magas, boltozatos. Zárt állományokban a törzse csak magasan ágazik el, a magányos példányoké jóval lejjebb – ezek koronája félgömb alakúvá fejlődik. A kérge vékony, sima, világos- vagy sötétszürke. A hosszúhajtások zegzugosan nőnek, szőrösek, szürkésbarnák. A következő évi rövidhajtások hónaljrügyeiből fejlődnek. A barna hónaljrügyek orsó alakúak, hosszúkásak, a csúcsuk molyhos. A virágrügyek zömökek.

A levelek elliptikusak, kezdetben áttetszően sárgászöldek, alul selymesek, majd a harmonikaszerű gyűrődésből kisimulva bőrszerűvé válnak. Ilyenkor a lemezük felül fényes, kopasz, a fonákon az erek mentén szőrös; a pálhalevelek hamar lehullanak. A csúcsuk hegyes, a nyelük rövid, a szélük ép (ritkán fogas), élük hullámos, pillás. Hosszuk 5–10 cm. A levelek (főleg a fiatal példányokról) gyakran csak tavasszal hullanak le.

A gömbölyded porzós barkavirágzatok hosszú kocsányon függenek, fehéren szőrösek, a termősek rövid, felálló kocsányon ülnek. A terméságazat töviskékkel fedett kupacs, amely megérve négy kopáccsal nyílik. Az ehető makkocska kb. 2 cm hosszú, háromélű, gesztenyebarna. Az áttelelt magokból tavasszal nagy, karéjos sziklevelek hajtanak ki.

Életmódja

[szerkesztés]

A hűvösebb és csapadékosabb éghajlatot kedvelő, mészkedvelő faj, ezért Magyarországon leginkább a középhegységek tetőin, illetve északi lejtőin nő, az Alföld peremére ritkán ereszkedik le. A 600 m fölötti magasságokban zonális erdőtársulásai a bükkösök; elegyfaként a gyertyános-tölgyesekben, a szikla- és szurdokerdőkben, a dolomit karszterdőkben is gyakori.

Későn lombosodik, de akkor igen mély árnyékot ad; ő maga az árnyékot jól tűri. Lombja ősszel aranysárgára színeződik; levele talajjavító hatású. Virágait a szél porozza be.

A makkokat ősszel erdei állatok (pl. mókusok, szajkók) hordják szét, majd tavasszal az avar alatt, sötétben csíráznak ki. A közönséges bükköt erdészetekben őszi magvetéssel, a kertészetekben növényházi oltással szaporítják.

Híres magyarországi példányok

[szerkesztés]
  • Jeli arborétum – 530 cm körmérettel;
  • Rezi – 600 cm körmérettel;
  • Pula – 780 cm körmérettel.
  • Ördögigafa
  • Normafa - a mondák szerint még Mátyás király is ismerhette, a fát többször is villámcsapás érte, és 1927. június 19-én egy villám végleg elpusztította.

Fajtái

[szerkesztés]
Vérbükk (Fagus sylvatica ‘Purpurea’)

A közönséges bükk és a keleti bükk, illetve a balkáni bükk elhatárolása nem egyértelmű – olyannyira nem, hogy utóbbit egyesek (Fagus sylvatica subsp. moesiaca néven) a közönséges bükk alfajának tekintik.

Fontosabb alfajai, illetve kertészeti változatai:

  • keleti bükk (Fagus sylvatica ssp. orientalis) – a meleg-nedves fekete-tengeri térségben endemikus. A szárazabb keleti térségek felé haladva egyre inkább csak a hegységek magashegyi ködzónájában fordul elő,
  • vérbükk (Fagus sylvatica ssp. atropurpurea, illetve Fagus sylvatica ‘Purpurea’),
  • szomorú bükk (Fagus sylvatica ssp. pendula),
  • barna bükk (Fagus sylvatica ‘Atropunicea’),
  • tornyos bükk (Fagus sylvatica ‘Fastigiata’),
  • szeldeltlevelű bükk (Fagus sylvatica ‘Laciniata’),
  • Fagus sylvatica ‘Aurea Pendula’ – aranysárga lombú, csüngő ágú, igényes fajta;
  • Fagus sylvatica ‘Dawyck Gold’ – zölden hajtó, később aranysárga lombú, oszlopos fajta;
  • Fagus sylvatica ‘Dawyck Purple’ – oszlopos termetű, az egész vegetációs időszakban bordó lombú változat;
  • Fagus sylvatica ‘Purple Fountain’ – karcsú, bordó levelű változat;
  • Fagus sylvatica ‘Purpurea Tricolor’ – nagy, terpedt koronát nevelő változat. Sárgán tarkázott bordó leveleinek szegélye rózsaszín.
  • Fagus sylvatica ‘Rohanii’ – bordó levelei karéjosak.

Felhasználása

[szerkesztés]

Olajokban gazdag makkja a sertések értékes tápláléka – ezért vidéken olykor kihajtják a disznókat az erdőbe makkoltatni. A bükkmakk emberi fogyasztásra is alkalmas; különösen ínséges időkben eszik nyersen, főzve vagy sütve. Egyes szláv népek körében még ma is megtalálható táplálékként. A makkból étolaj is préselhető.

A fás szár sokrétűen hasznosítható. Készülhet belőle bútor, talpfa, hordó, parketta, furnér. Maga a bükkfa valamint a belőle készült faszén is kiváló tüzelő.

A száraz lepárlással nyert bükkfakátrány kenőcsök és gyógyszappanok összetevője lehet.

Valószínű, hogy a bükkfa kérge volt a Mediterráneumon kívüli európai írásbeliség (rovásírás) első hordozója; a különböző germán, illetve szláv nyelvek könyv, illetve betű alapszavait a bükkfa nevéből származtatják.

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. Florisztikai adatok a Gˆdˆllıi-dombs·g ter¸letÈrıl I.. kitaibelia.unideb.hu. (Hozzáférés: 2017. március 20.)

Források

[szerkesztés]

További információk

[szerkesztés]