Arnaldo Forlani
| Arnaldo Forlani | |
 | |
| 1972-ben | |
| Olaszország 14.. miniszterelnöke | |
| Hivatali idő 1980. október 18. – 1981. június 28. | |
| Előd | Francesco Cossiga |
| Utód | Giovanni Spadolini |
| Olaszország. külügyminisztere | |
| Hivatali idő 1976. július 30. – 1989. augusztus 5. | |
| Előd | Mariano Rumor |
| Utód | Franco Maria Malfatti |
| Olaszország védelmi minisztere | |
| Hivatali idő 1974. november 23. – 1976. július 30. | |
| Előd | Giulio Andreotti |
| Utód | Vittorio Lattanzio |
| Született | 1925. december 8.[1][2][3] Pesaro |
| Elhunyt | 2023. július 6. (97 évesen)[4][5] Róma |
| Párt | Democrazia Cristiana (–1994) |
| Gyermekei | Alessandro Forlani |
| Foglalkozás |
|
| Iskolái | Urbinói Egyetem |
| Vallás | katolicizmus |
| Díjak | Szent Sír Lovagrend nagykeresztje |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Arnaldo Forlani témájú médiaállományokat. | |
Arnaldo Forlani (Pesaro, 1925. december 8. – Róma, 2023. július 6.[6]) kereszténydemokrata olasz politikus, 1980–81-ben Olaszország miniszterelnöke volt.
Politikai pályája
[szerkesztés]Az Urbinói Egyetemen végzett jogi tanulmányok, után gyors karriert futott be a DC-n belül: 1948-ban a párt titkára lett Urbino megyében, 1954-ben az igazgatótanács tagja, 1962–69 között első helyettese, majd 1969–73-ban a Democrazia Cristiana titkára volt.
Arnaldo Forlani, aki először 1958-ban lett parlamenti képviselő, több alkalommal volt miniszter:
- 1968–69-ben az állami tulajdonokért felelős miniszter,
- 1969-ben tárca nélküli miniszter (a NATO-val fenntartott kapcsolatok felelőse)
- 1974-ben védelmi miniszter
- 1976–79 külügyminiszter
1980 februárjától októberig a DC Nemzeti Tanácsának elnöke volt. Ezt a posztot azonban feladta, és néhány hónapig, 1980. október 12-től 1981. május 26-ig, Olaszország miniszterelnöke. Le kellett mondania a kormányzásról, miután a P2 szabadkőműves páholy körüli affér által kiváltott kormányátalakítás meghiúsult a Partito Socialista Italiano (PSI) akkori főtitkára, Bettino Craxi ellenállása miatt. A későbbi Craxi-kormányban (1983–1987) azonban Forlani miniszterelnök-helyettes volt, és a DC központjának képviselőjeként garantálta ennek a koalíciós kormánynak a stabilitását.
Arnaldo Forlanit 1976-ban Benigno Zaccagnini, 1982-ben pedig Ciriaco De Mita győzte le, amikor a DC főtitkárává választották őket. A harmadik próbálkozásra a DC 22-i kongresszusán sikerült: 1989 februárjában végül a párt főtitkárává választották.
1989 és 1993 között az Európai Parlament tagja volt.
Élete 98. évében, Rómában hunyt el.
További információk
[szerkesztés]- Arnaldo Forlani Európai Parlament adatbankjában
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Brockhaus (német nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
- ↑ Proleksis enciklopedija (horvát nyelven)
- ↑ Munzinger Personen (német nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
- ↑ https://www.ilfattoquotidiano.it/2023/07/06/arnaldo-forlani-morto-a-97-anni-lo-storico-leader-dc-fu-premier-tra-il-1980-e-il-1981/7220969/amp/
- ↑ https://www.corriere.it/politica/23_luglio_06/morto-arnaldo-forlani-ex-segretario-dc-primo-ministro-bb05c9e8-1c3f-11ee-a9da-c37a4710a6d8_amp.html
- ↑ Nachruf auf Arnaldo Forlani
Fordítás
[szerkesztés]- Ez a szócikk részben vagy egészben az Arnaldo Forlani című német Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
