Írta: Dr. Bartha Dénes

 

Az első magyar erdészeti botanikus (dendrológiai) kert alapításának gondolata összefügg a selmecbányai tanintézet létrejöttével. HENRICH DAVID WILICKENS, a tanintézet első professzora indítványozta a kert létrehozását, melyet a Főbányagrófi Hivatal is támogatott. WILCKENS 1808. augusztus 10-én kelt levelében (1) arra kéri a „Dicsőséges Császári és Királyi Legfőbb Kamaragrófi Hivatalt, hogy Giesshübelben (Kisiblyén) erdészeti fás- és csemetekertet rendezhessen be, s ezek üzemeltetéséhez mindent előkészíthessen. Az engedélyt megkapja, a kertész kinevezése megtörténik, de a telepítések elmaradnak. WILCKENS ugyanis nem állt el megváltozott nézetétől, miszerint „Selmecbánya sem erdészeti tanintézet, sem botanikus kert létesítésére nem alkalmas”. Az udvari kamara ezután az 1812. évi 512. sz. rendeletével kinyilvánította, hogy miután WILCKENS jelentése szerint botanikus kertre nincsen szükség, így a már kinevezett kertészt sem tudja szolgálatába fogadni (2).

 

WILCKENS halála után utóda, FEISTMANTEL RUDOLF 1836-ban újra feléleszti a botanikus kert ügyét. Az udvari kamaránál javaslatot tesz, hogy Kisiblyén „az erdőőri lak közelében lévő, s délnyugat felé lejtő 3,5 holdas területen” létesíthessen kertet. A javaslatot 12104. sz. alatt elfogadják és a szükséges munkálatok keresztülvitelére a kért 423 Ft költséget megadják (3). FEISTMANTEL rögtön hozzáfogott a telepítéshez, 1837-ben csak honi fafajokat ültettetett, 1838-ban azonban már külföldi fafajok telepítéséről kezd gondoskodni. Az eddigi 73 fajt a báró Pasqualati-féle műkertészetből beszerzendő 77 egzóta fafajjal kívánja gyarapítani, s ehhez 218 Ft utalványozását kéri. Az engedélyt és a pénzt azzal a kikötéssel kapja meg az udvari kamara 1838. évi 5643. sz. rendeletében, hogy a kért fákat a laxenburgi kertből, illetve a máriabrunni botanikus kertből szerezze be és csak a hiányzókat vásárolhatja meg a Pasqualati-féle kertből. FEISTMANTEL e rendelet értelmében Laxenburgból megrendel 41 fajt, Máriabrunnból semmit, a Pasqualati-féle műkertészetből 34 fajt, és elültetésüket 1839 tavaszára tervezi (4).

 

A tervezett további telepítések nem történhettek meg Kisiblyén, mert 1838-ban özv. Geramb Eliz báróné az Erdészeti Tanintézet céljaira megvételre felajánlja az ún. Fortuna-házat kertestül, amelyet 4300 Ft-ért még azévben meg is vásárolnak. Az udvari kamara 15041. sz. határozatában elrendeli, hogy a megrendelt fákat ne Kisiblyén, hanem a Geramb-féle kertbe, a későbbi alsó botanikus kertbe ültessék el. Egyúttal a kert felügyeletét a házakkal együtt a tanársegédre bízzák (5).

 

FEISTMANTEL 1838-ban végeztette az első telepítéseket az alsó botanikus kertben (területe 1,23 kat. hold= 0,71 ha) a Laxenburgból beszerzett 41 db és a Pasqualati-féle kertből származó 34 db fajjal (6). Ezzel a botanikus kert mintegy három évtizedes gondjai megoldódtak, és a hallgatóság gyakorlati növénytani oktatásának alapjai megteremtődtek. A kert ápolásnak és fejlesztésének kezdeti gondjairól MÁGÓCSY-DIETZ SÁNDOR egyetemi tanársegéd, későbbi pesti műegyetemi tanár a következőket írta:

„A kertnek akkor jelentősége csak igen csekély lehetett, bár az intézők a növénytani tudományra is már némi tekintettel voltak: legalább ezt lehetett következtetni SCHWARZ FRIGYES IGNÁCZ bányatanácsos és erdészeti akad. tanárnak, a kert felügyelőjének egy 1856-ban kelt iratából, melyben az akadémiai növénykertet… Szálybély erdőmester lakásán lévő üvegházban kéri telepíteni, miután saját lakásának 2 szobájában már nem férnek el” (7).

 

Az alsó kert tervszerűbb kezelése 1850-ben veszi kezdetét, mikor is 18 Ft 70 kr. havi fizetéssel WIEDENHOFER BERNHARDT nevezik ki akadémiai kertésszé. 1860-ban sikerült megszerezni a Klauser-féle kertet, a későbbi ún. felső botanikus kertet (területe 3,47 kat. hold = 1,99 ha). Az itteni telepítéseket WAGNER KÁROLY kezdi el, de az állandó reformok, WIEDENHOFER akadémiai kertész halála és WESZELY VENCEL napszámos kinevezése kertésszé, lassítják a kert fejlődését, gyarapodását.

 

ILLÉS NÁNDOR kinevezésével kezdődik a kertek tervszerű és rendszeres betelepítése, berendezése, s a tudomány céljaira való felhasználása. FEKETE LAJOS, majd VADAS JENŐ tovább folytatja a kertek fejlesztési munkálatait, úgy hogy 1880-ban a két kertben 85 családba és 184 nemzetségbe tartozó 890 db fajt lehetett regisztrálni (8). Ez a faji gazdagság méltán veszi fel a versenyt az akkor már egy évszázados pesti füvészkert fajbőségével. 1919-ben 377 db fa- és 225 db cserjefaj szerepel a botanikus kerti katalógusban (9).

 

A botanikus kertek termőhelyi jellemzéséről MÁGÓCSY-DIETZ az alábbiakat írja:

„Tengerfeletti magasságuk 595-608 m közt van, míg a környező magasabb hegyek tekintélyes magasságot érnek el… A kertek inkább délnek vannak kitéve, bár a Selmeczet környező hegycsoportok alakulásai északról sem nyújtanak kellő védelmet. Felső részén vízszintes, alsó részével azonban a patak felé hajlik, s lejtőjét átlagosan 20 fokra lehet tenni. A kertek tenyészviszonyainak megítélésére a vidék sajátosságainak ismerete nyújt legbiztosabb tájékoztatót. Selmecbánya vidékének középhőmérsékletét +7 °R teszik. A hőmérsékleti szélsőségek azonban nagyok… Tehát rideg tél és rekkenő nyár jellemzik a selmecbányai éghajlatot, mely két körülményt éppen nem tarthatjuk a növények tenyésztésére kedvezőnek. Valamint a korai és késői fagyok gyakorisága sem segíti elő a vegetatio fejlődését! A szélirányok sem a legkedvezőbbek, mert a korai déli szelek által felébresztett vegetatiót igen hamar sietnek elfojtani a Kárpátok, s Zólyom magas hegyei felől jövő késő tavaszi, észak és északkeleti szelek. Még kedvezőtlenebbek a csapadéki viszonyok. A tél ugyan mérsékelt csapadékmennyiséget mutat fel, hanem a nyárra ebből vajmi kevés maradt: pedig a selmeczi nyár maga nem igen dicsekedhetik gyakori esőkkel… Ami a kertek talaját magát illeti, az kevés helyek kivételével rossz!... A vizet nem ereszti át egyrészt, másrészt pedig igen kevés oly anyagot tartalmaz, mely a növények táplálkozására szükséges. Ha ehhez még a kertek területének fekvését vesszük (!), mely a csapadékokat egy mederreze kivételével gyorsan elvezeti, alig lehet kétségünk a talaj silánysága felől” (10).

 

Az örök probléma a kertek fenntartásánál a pénzhiány volt, mely állapotot igen jól jellemez MÁGÓCSI-DIETZ akkori kifakadása: „Bárha e sorok azok kezeibe is kerülnének, kik hivatva vannak a haladását előmozdítani, s vajha e sorok olvasása után tényleg tennének is valamit a kert hiányainak eltávolítására! Mert a kert legnagyobb hiánya az alacsony dotáczió, emeljék ezt feljebb s a mostani gondos igazgatás mellett biztosak lehetünk abban, hogy a kert minden hiánya meg fog szűnni s csak előnyökkel fog dicsekedni, s meg fogja tudni oldani feladatát a hallgatósággal, a kulturális téren haladui akaró ifiú Magyarországgal s a növénytudománnyal szemben is„ (11).

1919 tavaszán - ha jelképesen is - az akadémia botanikus kertje is elindul új helyet, új hazát keresni. S ezt hamarosan meg is találta a soproni katonai főreáliskola gyakorlóterén, környező területein. hol a lelkes telepítők és pártfogók munkálkodásának eredményeként újjászülethetett egy ma már méltán híres dendrológiai gyűjtemény.